A ceglédi Kenyérváró-hegy

A „hegy” napjainkra már teljesen feledésbe merült, viszont Cegléd története szempontjából úgy gondolom, hogy mindenképpen említést érdemel.

Miért nem akart Szent László király lenni?

Más kapva kapott volna az alkalmon, őt viszont úgy kellett győzködni, hogy lépjen trónra.

Látványos de
unalmas: A kaszkadőr

Emily Blunt és Ryan Gosling akcióvígjátéka számtalan remek akciójelenettel szolgál egy kissé unalmas sztoriban.

A romantika szerző bekeményít

Shepherd bekeményít és gyilkolni kezd - legalábbis ebben a sikerregény adaptációban. Egyszer jópofa, ha hagyod neki.

20+2 akciós kínai kütyü május második hetére

Ismét itt a 20+2 összeállítás, egy csomó remek akciós termékkel.

Sainz: A harmadik hely után minden kör izgalmas kihívást jelentett ezen a pályán

Míg Kínában a Ferrariak nem voltak annyira versenyképesek, addig Miamiban újra ők tűnnek a Red Bull fő kihívóinak, amit a kvalifikáción is alátámasztottak.

Azariah, Beton.Hofi és Pogány Induló is az idei Artisjus díjazottak között

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenhárom zeneszerző, szövegíró munkáját ismerték el. Tabár Istvánt életműdíjjal, Eötvös Pétert posztumusz díjjal tüntették ki.

Első század mobil előtt

Jó ötletnek látszott, bár nem az lett belőle, de megnéztem a nálunk negyven éve folyamatosan játszott Játszd újra, Sam!-et a Pesti Színházban.

Tizenötödik születésnapját ünnepli a Random Trip

A zenei szabadságot, improvizációt és minőségi zenét fókuszba állító projekt május 7-én a Budapest Parkban különleges esttel készül.

Gazdátlan dalok

Nem feltétlenül ezek a legeslegjobb dalok, de jó dalok, amelyeknek a szerzősége elvész. Mint a népdal, nem azért, mert szájról szájra terjed, hanem mert senki nem a szerzőre gondol, amikor énekli, hanem azt hiszi, hogy ez valahogy benne volt a levegőben.

9 érdekesség Barcelona legbohémabb negyedéről

Nem mindig volt olyan népszerű ez a negyed, mint ma, sőt egy időben egyenesen jobb volt messzire elkerülni.

Ha elkap a flow, az gerjeszti az energiát

Zahár Fannival beszélgettünk, akinek fuvola- és szaxofonjátékát a legkülönbözőbb magyar és külföldi zenékben hallhattuk.

Hit Me Hard and Soft turné

A hetemet egyértelműen az koronázta meg, amikor megpróbáltam jegyet vásárolni Billie Eilish újonnan megjelenő Hit Me Hard and Soft albumához kapcsolódó világkörüli turnéjára.

Erin Sterling: Átkozott csókok

Erin Sterling nagy sikerű könyve, az Ex Hex – Csiribú, szerelem! szereplői, Gwyn és a hátborzongatóan jóképű Wells Penhallow visszatérnek, hogy megküzdjenek a varázslókat érintő újabb kihívásokkal és a köztük fellángoló mágikus vonzalommal.

Nem csak Sisi!

Romy Schneider - az örök Sisi. De mennyivel több volt az a nő! Az Ikonikus nők igyekszik megmutatni.

Javuló gazdálkodási mutatókra számítanak a kkv-k

A K&H kkv bizalmi index első negyedéves eredményei alapján átlagosan 7,7 százalékos árbevétel-növekedést és 3,9 százalékos profitbővülést valószínűsítenek a következő egy évben.

8+1 tévhit és félreértés a PR kapcsán

. Bár sokan félreértik a PR valódi célját és jelentőségét, valójában ez a folyamat sokkal több, mint reklám, a média manipulálása vagy válságkezelés. A PR lényege a hírnév építése és fenntartása, ami kulcsfontosságú a siker szempontjából.

A Tisza folyó mondái

A Tisza kanyargós folyamáról, a Kárpátok hegyeihez hasonlóan, nemcsak egyetlen legenda mesél. A szeszélyes folyó forrásának történetét sokféleképpen próbálták megmagyarázni a régi korok emberei.

A Föld klímája változik

Az iparosodás kezdete óta eltelt körülbelül kétszáz év alatt az emberiség olyan tevékenységeket végzett, amelyek hosszú távon felmelegítették a bolygó légkörét.

Apokalipszis -fesztiválos megjelenés

A tavalyi Hungarocomixon „Apokalipszis” témára rögtönzött több ismert hazai alkotó, két óra alatt készítettek kétoldalas képregényeket ebben a témában. És most kiadvány lett belőlük, ahogy azt eredetileg is terveztük.

A könyvek menedéke

Hogy változtatja meg az életet az olvasás? Adams lassan klasszikusa megsirat és ezt is megmutatja.

Stratégiai olajtároló volt-nincs

A történet még gyermekkoromban kezdődött. Ebben a kis faluban laktak az apai nagyszüleim. Gyerekként nagyon is érdekelt, hogy miért is vannak szürke ruhás géppisztolyos őrök egy szögesdróttal elkerített, őrtornyokkal díszített területen.

18+ Prériölyv, a nőrabló indián

Lenyűgöző tájak, különös szerelem és véres bosszú az egyik legjobb westernfilmben.

„A sofőrhiány - ahogy én látom”

Sokan sok helyen próbálják megfejteni az okát, keresik a megoldást, csak nem azok és nem ott akiknek és ahol valójában érdemi ráhatásuk lenne erre.

Megint Kobaken

A maestro most azt kéri, hogy legyenek kedvesek drukkolni neki, mert mióta eljött Japánból, egymást érik a koncertek és a próbák, és kezd elfáradni.

Fan Favorite széria

A sok általános összetevő mellé valami extra is jutott, amivel a különlegesebb promóciós ételek közé csatlakozik.

Rántott máj újkrumplival

Egy tápláló, egészséges étel, amely ideális választás lehet egy ebédhez vagy egy esti vacsorához.

Nagy figyelmet kap az interneten a régebbi NB I-es külföldi játékos

A 28 éves támadó a 22. percben olyan találatot ért el, ami már most az egyik legnépszerűbb videómegosztó platformon cikkezett.

Hol folytatja karrierjét Verstappen?

Nemrégiben megerősítést nyert az a tény, amelyről a német média már múlt héten beszámolt.

Ilyen volt a soundsystemek és az MC-k legendás rivalizása

A Manaky első dancehall száma a '80-as, '90-es évek ragga dancehall hangzását idézi meg.

A fényképezés múltja egy kiállításban

A két évszázados születésnapjához közeledő fotográfia időtálló.

Májusi koncertajánló

A jó idő beálltával megnyitják kapuikat az olyan szabadtéri koncerthelyszínek is, mint a Budapest Park.

A sokszínűség letéteményese

Az egykori Genesis gitáros, Steve Hackett sokadik szólóalbumában alaposan el lehet merülni.

Fájdalmas szépségek

A BIG|BRAVE a hallgatót türelmesen felőrlő drone-doomból kihozta a maximumot, így a szomorú-szép folk felé fordultak.

Bódító akácillat

Már napok óta estére mindig tömény akácillat van mindenütt, de benn a házban is.

Kerti tavacska készítése

Egy kisebb tó elkészítésének akár mi magunk is nekiállhatunk.

Merülj el te is a "blaszhárom" szépségeiben!

Egy héten belül két BLSZ III-as meccsen jártam, egy posztba sűrítem az élményeimet a budapesti amatőrfoci szépségeiről!

Több szempontból történelmi feljutás

A magyar férfi jégkorong-válogatott szombaton megnyerte a bolzanói divízió I/A-tornát, és jövőre a 16 csapatos elit világbajnokságon szerepelhet.

Ez volt aztán a lóversenyünnep

Ahogyan Churchill Downsban, Newmarketben és a világ számos más pontján, a Kincsem Parkban is óriási lóverseny-fiesztát és mellette Molnár Gyöngyi tarolást hozott május első hétvégéje.

A hamburgi Nemzetközi Tengerészeti Múzeum

A hamburgi Nemzetközi Tengerészeti Múzeum a világ legnagyobb tengerészeti múzeuma A magánmúzeumnak helyet adó épület egykoron a legrégebbi raktárépület volt.

Vidám kincsvadászat

Ki ne játszott volna el már azzal gondolattal, hogy ő lesz az a szerencsés, aki az internet bugyraiban turkálva vagy a piacokon szemezgetve a halomba rakott festmények közül megtalálja a művészettörténet Frigyládáját, vagyis a lappangó, milliókat érő kincset, aminek hollétéről a művészettörténet szakma már vagy 100 éve nem tud semmit.

Magyar Scrapbook Nap lesz május 11-én, szombaton

Egész napos online esemény várja a közönséget workshopokkal, kuponakciókkal, élő beszélgetésekkel.  

Epres rétes

Hab könnyű és mennyei eper csoda.

Töltött káposzta sonkalében főzve

Egy laktató klasszikus ami jól esik bármikor.

Új-zélandi kalandok egy kis maori konyhával

Új-Zélandnak nemzeti madara ugyan van, a kiwi, ami ezúttal nem gyümölcs, hanem egyben a nép tagjaira utaló becenév is, de a nemzeti eledele talán nem annyira egyértelmű, mint mondjuk nálunk a pörkölt.

Interjú fesztivál előtt:Vinz Schwarzbauer

Május 12-én több külföldi alkotóval és kiadvóal lehet találkozni a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon. A személyes megismerkedés előtt néhány kérdést tettünk fel nekik e-mailben.

Howard Carter: Tut-ankh-Amen koporsója és múmiája

Százéves a világhírű felfedezés. Az eredeti négyszáz fotóval jelenik meg a lenyűgöző Carter-napló.

Belle, máskor és másképp

Érdekes egy koncepcióban lett átdolgozva a Disney klasszikus. A francia forradalomban... fura?

Utazz okosan: 10 tipp a tömegturizmus kikerülésére

Velence belépődíjat szed a túlturizmus miatt. Hogyan kerülhetjük el a tömeget, amikor ilyen népszerű helyre utazunk?

Régi és új kincsek a 100 éves Zeneműtárból

Kiállítás a Zeneműtár felállításának centenáriumán.

Nyitott ablak mellett anyám Police-t üvöltet bakelitről

A Dorotában, a 12z-ben és a Decolonize Your Mind Societyben is zenélő Porteleki Áron zenei ízlésével ismerkedtünk meg.

Maradhat-e von der Leyen a Bizottság elnöke?

A személyével kapcsolatos elégedetlenséget mutatja, hogy több más név is forog lehetséges utódként.

Jön az Umbra Vitae második lemeze

Converge, Twitching Tongues, The Red Chord és Uncle Acid tagok az ötös tagjai között.

Szeptemberben érkezik a Nightwish tizedik albuma

A zenekar közösségi oldalain jelentette be, hogy a 12 szerzeményt tartalmazó, várva várt anyag „Yesterwynde” címmel 2024. szeptember 20-án kerül boltokba.

Az Abel Tasman Nemzeti Park a vízről

Egy héttel a szárazföldi túrázás után úgy döntöttünk, hogy megnézzük az partot a vízről is. Először elautóztunk a Kaiteriteri beach-re, ahol hajóra pattantunk.

Jön a rendkivüli meleg, így készítsd fel erre autód

Mutatjuk, így kerüld el a műszerfal, beltér károsodását!

A "Világ közepe” és Quito

Egyszer egy útifilmet láttam Ecuador fővárosáról, az óriási hegyek által övezett Quitoról és az óvárosáról. Ez indította el a vezérhangyát, hogy egyszer meg kéne nézni. És Bogotától nincs is messze, mindössze 1 óra repülés.

Ketyós zöldségköretek

A ketogén konyhában a fehérje köré szervezzük az ételt, de minden étkezéshez érdemes köretként zöldséget készíteni. Itt mintegy referenciaként összefoglalnám a leggyakoribb ketokompatibilis zöldségköreteket, felsorolásszerűen, mi mihez illik – szerintem.

Kapros zeller-karalábé főzelék fasírttal

Egy tápláló, egészséges étel, amely ideális választás lehet egy hétvégi ebédhez vagy egy könnyed esti vacsorához.

Ez az öt legjobb ingyenes AI képgenerátor

Az eredmény számos tanulsággal szolgált, és annál is több gondolatot ébresztett.

Babakocsi tároló

A cím lehet, hogy egy kicsit félreérthető, mert nem a babakocsit kell tárolni, hanem olyan tárolót terveztünk, ami babakocsi alakú. Tehetünk bele csokit, cukorkát, de apró, „fontos” játékokat is. Babaszobába, kisgyerek mellé hangulatos kiegészítő.

150. Kentucky Derby & Oaks: Ez volt aztán a lóverseny

Nagy hétvége ért véget tegnap este Churchill Downs-ban: idén rendezték 150. alkalommal a Kentucky Derby-t és Oakst, azaz Kancadíjat.

Múltidéző: Miami Nagydíj, Miami Gardens

A versenynaptár egyik fiatal futama, hiszen két éve rendezik meg. Eddig mindkét alkalommal Max Verstappen győzött, tavaly még a kilencedik helyről is könnyedén felzárkózva, és idén is toronymagas favoritnak számít.

Itt az egyik legjobb trükk lábfájásra, zsibbadásra, duzzanatokra

Végre: itt egy forradalmi zokni, ami megszabadíthat a kínoktól

Anyaság a kora középkori Kárpát-medence területén

Mit tudhatunk meg egy 11. századi, Nógrád vármegyei temető csontjaiból az akkori anyák egészségéről?

Vadregényes szőlőhegyi túra

Kissomlyón százával pompáznak a színes vadvirágok a szőlőhegyre vezető ösvény mellett.

Májusban fog debütálni a Nokia 3210 jubileumi kiadása

A HMD Global által felvásárolt Nokia márkanév alatt dobják piacra.

Grétsy László emlékére

Tudom, mindez nem túl eredeti, de ha Grétsy Lászlóról szólunk, a szavak megtelnek élettel, a betűk játékosan megmozdulnak, a hangok csupa zenére váltanak, mert másképp szólni Róla lehetetlen.

Szilágyi Arabella titokteli élete I.

Mint egykor a görögök Helénáért, úgy szálltak harcba a magyarok Béccsel egy fiatal énekesnőért. De vajon megérte?

Black metalra legfeljebb nyomokban lelhetünk

A Boszorkányszimfóniák egy kitérő vagy leágazás a WitcheR által járt ösvényről.

Valóra vált álom: Így hódította meg Somló Tamás fia Európát

Hírhedt berlini szexklubtól a nagy angliai fesztiválokig.

Az ipari tervezéshez fejlesztett mesterségesintelligencia-asszisztenst a Siemens

A cég bemutatta az ipari tervezési folyamatokat tökéletesíteni hivatott, mesterséges intelligenciával működő Siemens Ipari Másodpilóta asszisztenst.

Apple Vision Pro

Az Apple újra megpróbálja kicsikarni a pénzed a zsebedből, ezúttal egy csillogó-villogó új kütyüvel.Ez a cucc egy olyan fejrevaló, amivel az Apple szerint minden eddiginél mélyebbre áshatsz bele a virtuális és kiterjesztett valóságok világába.

Ezt jelenti a macskák jellegzetes mozdulata

Biztos találkoztál már a mozdulattal, de ha kedvenced így csinálja, az különösen jót jelent.

Hermész Triszmegisztosz

Az ókori egyiptomiak a kémiai műveletekhez, ahogyan minden más fontos tevékenységhez is, varázsigéket társítottak. Ha összevetjük a három tényt, hogy az egyiptomiak aranyérccel és más fémekkel foglalkoztak, mindezeket titokban tartották és mágikus jelleggel ruházták fel, közelebb kerülünk az alkímiához.

Allegri: „ A következő meccsre kell koncentrálnunk”

Massimiliano Allegri a római döntetlen után a DAZN munkatársainak értékelte a mérkőzést, és már a Salernitana elleni meccs fontosságáról is beszélt.

Vidéki fellegvárak vidám vasárnapja: 3–1-gyel bajnok a Nyíregyháza és a Békéscsaba

A Spartacus a Gyirmót ellen hazai pályán, míg a viharsarkiak Szolnokon biztosították be aranyérmüket három körrel a szezon vége előtt

A múmia

A fáraók korában játszódó történeteknek mindig szerves része a lenyűgözően szép és formás női karakter. Ebben a filmben is kapunk egy ilyen karaktert, de sajnálatos módon nagy részében meglehetősen leromlott állapotban találjuk.

Jade

Csákánydoroszlóról elszármazott atyafink, Joe Eszterhas előszeretettel kotorászik a fehérneműs szekrény fiókjaiban.

A koreai háború (második rész)

A hidegháború első forró konfliktusa történetének második része.

Szilágyi Arabella titokteli élete II. – Út az Operaházig

A cikksorozat második részében ki derül, hogy ki lehet a szépséges énekesnő lányának rejtélyes apja.

A Jövő Gyára 1.0 – a világ legnagyobb polimernyomtatója

A Maine Egyetem bemutatta a hőre lágyuló polimereket nyomtató A Jövő Gyára 1.0 printert. A gép négyszer nagyobb, mint a Guinness Rekordok Könyvében szereplő, szintén az amerikai felsőoktatási intézményben fejlesztett elődje.

Ys VIII Lacrimosa of DANA - Intel Core i3 & Intel HD 4400

Az igazi próbatétel alatt az FPS számok kissé szédítőek voltak, néha már-már kihívás volt a gyors reakció, de a játék nem adta fel.

Nyertek-e a levegő urai?

Spielbergék új sorozata nem ér fel Az elit alakulathoz, de amúgy igényes háborús széria.

Ó, anyám! - kritika

A történet Emilyről szól, akit barátja elhagy, és így kénytelen az anyját, Lindát is magával vinni egy ecuadori nyaralásra, hogy ne veszítsék el a már kifizetett utazás költségeit. Kezdetben a kapcsolatuk nem túl harmonikus, de az ecuadori kalandok során mindketten sokat tanulnak egymásról és önmagukról.

Klasszikusok hétvégéje

Mármint Európában, hiszen a galopprajongók elsősorban a 150. Kentucky Derbyt várják izgatottan.

Formula-1 - A legsúlyosabb balesetek évenként

Górcső alá vesszük a száguldó cirkusz legnagyobb baleseteit.

Palántázás kész

Kinn vannak a palánták, az összes paradicsom, paprika, padlizsán és 1 db. zeller. A zellereket és a szárzellert is...

Tokod-ebszőnybánya II. Új-ebszőnyi bánya 1971-1990

A bányaüzem a Bajnai-út és a Tokodról ide becsatlakozó út kereszteződésében volt. Az üzem épületeinek egy része a mai napig áll, a terület új gazdáját keresi.

15 perc alatt ellazít - új fájdalomcsillapító masszázs otthonra

Célzott fájdalomcsillapítás derékra, vállra, nyakra, karra, lábra.

Így szoktasd le a macskád arról, hogy felugráljon a konyhapultra

Sok macska szeret a konyhapult tetején időzni, ami felvet bizonyos problémákat. Mutatjuk, mit tehetsz ellene.

Az eltűnt kosár nyomában

Nem tudom, másnak is feltűnt, de éppen benne vagyunk a nagy kihalási időszak egyik súlyos pillanatában: kezdenek eltűnni a boltokból a bevásárlókosarak.

A sofőrhiány - ahogy én látom 2. rész

Az előző bejegyzésben általános dolgokat, „apróságokat” vázoltam, kicsit színesítve a magam tapasztalataival, most sem lesz másként.

Boros legendák, miskolczi borok

Az Avas és a bor. A déli fekvésű miskolci az igazi. A kereskedők útja a Felvidék felé. A török időkben. A borospincék.

Megjelent a The Walking Dead zeneszerzőjének új albuma

Közös dalban énekel Corey Taylor (Slipknot) és Jens Kidman (Meshuggah).

Thom Yorke - Confidenza Album Bemutató

Mostanában valamiért nagyon ráfüggtem a Radiohead zenéjére, és ha majd végig hallgatom az összes albumukat, fixen jön róluk egy cikk. Aki nem tudná, Thom Yorke az előbb említett angol alternatív rock zenekar énekese. Most kiadott egy szóló albumot, ami a Confidenza című olasz film zenéje.

A Dolphins szerződtette Odell Beckham Jr.-t

A korábbi sztárelkapó harmadik számú elkapó lesz az új csapatában.

KD150: elérkezett!

Véget ért a várakozás: kezdődik a 150. Kentucky Derby!

Így tanítsd meg a macskádnak, hogy átaludja az éjszakát

Ha rendszeresen a kedvenced ébreszt az éjszaka közepén, akkor ezek a tanácsok jól jönnek majd.

Vörös Inez: Vár Álomország – Esti mese fiúknak/ lányoknak

Ha egy jót akartok olvasni a csemetéddel esti mese gyanánt, válasszátok Inez könyveit!

Armas: Az amerikai szobatárskísérlet

Rosie Graham problémába ütközött. Pontosabban nem is egybe.

Holdfoltozó 7.

Álmok és valóságok, olyan vágyak, amelyek 70 felé már bevallhatók GNL új kollázsregényében.